Tokiói küldetés

Arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcomat. A repülő, amin ültünk még fél úton sem lehetett. Megcsapott az az össze nem téveszthető parfüm, amitől görcse rándult a gyomrom. Valamiert erős késztetést éreztem arra hogy hozzáértessem az ajkaim a bőréhez. De nem tettem. Ugyan miert tettem volna? Ő az első férfi, aki különleges számomra. Mégis úgy éreztem hogy veszett ügy. Tetszett nekem, de szinte alig ismertem. Amennyire a közelében akartam lenni, annyira szerettem volna elfutni előle. Az agyam folyamatosan kattogott, észre sem vettem hogy kinyitottam a szemem. Engem nézett az igéző barna szemeivel, majd egy apró puszit lehelt a homlokomra. Rettentően meglepődtem. Az arckifejezéséből kiindulva arra következtettem, hogy eléggé zavarban volt. Rám sem nézett az úton többé, de a fejem egész végig a vállán pihent. Nem tudom hogy Jázmin látott e valamit az egészből, de mikor leszálltunk eléggé morcos volt.

- Borzalmas, utálok repülőn utazni! -dünnyögte az említett.

- De hiszen angyal vagy, neked a repülés természetes kellene hogy legyen. -mondtam.

-Teljesen más a kettő. A repülő egy vasbörtön, nem természetes. Egy pillanatot sem tudtam aludni.

-Nekem sikerült átaludnom a fél utat.- mormogtam.

-Tisztában vagyok vele, láttam az egész jelenetet. Nem tudtam hogy a fejed vörösebb tud lenni, mint a hajad.- mondta az orra alatt mormogva. Mint egy vén nénike. Egy pillanatra kihagyott a szivem, s megálltam. Majd utána szaladtam.

-Szerinted észrevette? -kérdeztem.

-Elég egyértelmű, ami köztetek alakulgat. Nem hiszem hogy jó sülne ki belőle, de nem szólok bele. Az nem az én dolgom s hidd el, lesz aki beleszoljon helyettem.

-Robra célzol?

-Ő is egy jó példa, de inkább a tanácsra céloztam. Őszinte leszek veled, veszett ügy az egész, soha nem engednék, s az zavar a leginkább, hogy Dávid ezt tudja nagyon jól, mégis enged a csábításnak.-hadarta, miközben Dávidot vártuk a mosdó előtt. Fekete körme a bőröndje tetején kopogtatott türelmetlenül, szeme minden egyes emberi, vagy nem emberi arcot megvizsgált. Bele sem gondoltam abba, hogy ők most ugyanúgy a testőreim, s minden pillanatban figyelniük kell. Hirtelen szorítani kezdett a babarózsaszín pulcsim. Az eddigi emberek nem érdekeltek, szinte észre sem vettem őket, de most úgy éreztem hogy bármelyikük szájából előbukkanhat egy pár metszőfog.

Közben Dávid is visszatért. Taxival mentünk egészen a szálodáig, amiben Jázmin foglalt nekünk szobát. Szobát? Inkább mondanám úgy hogy egy első osztályú részleget. Mindanyian kaptunk külön hálószobát. Az én szobám falai barackvirág színben pompáztak. Mindent ez a megnyugtató árnyalat borított. Segített leküzdeni a pánikot. A nappalinkban ülve próbáltunk tervet kovácsolni. A Tokiói klán nem bújt el. Itt mindenkin volt valami különleges. Ha az ember egy metszőfoggal találkozott szembe az utcán, simán lepacsizott vele. Bocsánat meghajolt! Merthogy a Japánok igen tisztelettudóak voltak. A vámpik is csak kicsit szívták ki a véred, törölték az emlékeid, s utadra bocsátottak. Vámpírok által elkövetett gyilkosságok csak ritkán történtek, a klán vezére szinte mindent a markában tudott tartani. Furcsa volt az egész helyzet. Mégis mire kelhetett a vérem ezeknek? Guin Takahashi a tanács egyik tagja volt, az egyik legkiemelkedőbb orvos és teljes mértékben béke párti. Hogy egy ilyen"ember" valaha is a tanács ellen forduljon szinte lehetetlennek tűnt. Jázmin és Dávid találkozót szerveztek vele, s mivel arról nem tudhattak, hogy én is Tokióban tartózkodom, rám lett parancsolva hogy üljek szépen a fenekemen és ne csináljak semmit, amivel veszélybe sodorhatnám magam. Éppen a ruháimat pakoltam ki, amikor halk kopogást hallottam az ajtómon. Dávid nyitott be s én kérdően fordultam hozzá.

-Kérnék egy szivességet!- lépkedett felém.

-Ajaj, mégis mibe akarod belekeverni szegény kicsi Aryát? - kérdeztem mosolyogva.

-Egy nagyon veszélyes küldetést szeretnék rásózni a válára. -mondta.

-Miért van az, hogy egyedül te bízol meg bennem? Mindenki biztonságban akar tudni, te vagy az egyetlen, aki engeded, hogy küzdjek én is.- kicsit elbizonytalanodtam. Annyira össze voltak kuszálódva a felyemben a dolgok.

-Azért, mert féktelek. Tudom hogy nem védhetlek meg téged mindentől örökké. Bízom benned és tudom hogy bármire képes vagy, ezért is kérnélek meg ezúttal egy nagyon veszélyes feladat elvégzésére.