Egy csepp az igazságból

b029fcffbc06dd99c720b840f3787cad

- Megmutatod majd a szárnyaid? -kérdeztem.

- Persze, csak először gyógyulj meg.

- Szörnyen nézek ki ugye?

- Egy tízes skálán? -nevetett fel. Közben a háttérben a vita egyre jobban elfajult. Robot semmiféleképp nem akarták visszaengedni magukkal, a többiek viszont szinte már indulásra kész voltak.

- Felébredt a kis hercegnő. -mondta Nick.

- Hazug. -suttogtam.

- Figyelj, az én fajtámnak ez meg van engedve. -vigyorgott gonoszul. A személyisége teljesen más volt, az arcvonásai is megváltoztak, mintha egy teljesen más ember állt volna előttem. -Valakinek meg kellett mentsen, már ha a melléd kiszabott személy nem volt képes elvégezni a feladatát.

- Állj le Nick! Túl messzire mész, tudom, hogy igazad van, de itt nekünk kell befognunk a szánkat. -mondta, s közben szúrós szemmel nézett Jazminre és Davidre. David keze ökölbe szorult, Jazmin felállt az ágyam mellől, majd eszeveszettül elkezdett ragyogni. A szárnyai kibontakoztak, és szinte alig fértek be a szobába. Égette a bőröm, úgy mint a repülőn. Nick és a lány az arcuk elé kapták a kezüket, ami kipiroslott. David elkerekedett szemekkel nézett Jazminra, aki pár másodperc után újra emberi alakban állt a szobában.

- Viselkedjetek, ti nyomorultak! -ordította, majd parancsokat kezdett osztogatni. Rob velem kellett maradjon míg felépülök, Dávid Nick és a lány, akinek még mindig nem tudtam a nevét visszamentek Olaszországba, hogy átvizsgálják a „tenyészetet", Jazmin pedig a tanácshoz megy. Egyből egy csomó dolog, ami előttem hangzott el, és köze van hozzám, mégsem tudom hogy mik azok. Felém fordult, kedves, „angyali" arccal rám mosolygott, majd biztosított afelől, hogy minden rendben lesz. Igen, egy ideig mindenképp. Sokkolt Nick viselkedése. A cellában nem ezt a fiút ismertem meg, egyáltalán. Az egész történet, amit mesélt az elrablásáról, minden hazugság volt. Legszivesebben pofonvágtam volna, de alig tudtam mozogni. Elindultak az ajtó felé, de David visszafordult, és odajött hozzám.

- Egy fasz vagyok, tudom, de kérnék valamit tőled. -suttogta.

- Hallgatlak te fasz. -mondtam kuncogva.

- Visszamennél a lakásba, ahova vittelek akkor?

- A hullák közzé? -kérdeztem, sajnálatos módon egyből a rothadó hús szaga jutott eszembe arról a helyről.

- Nem, egy másik szobát kellene átkutass, de ez szigorúan tilos, játszd ki a bátyád, amint lábra tudsz állni, valószínűleg nincs már ott senki, de ha mégis, akkor nyújtsd majd előre a kezed és mond azt, hogy Avolum. Van ott egy könyv, amire nagy szükségem lenne, egy könyv a nefilimekről.

- Megkeresem, és ha kimondom azt a szót akkor nem fogják a csúnya vámpik kiszívni szegény kicsi tudatlan Arya vérét?

- Több mint valószínű, hogy nem, ha mégis, akkor tuti a fejem veszik. -mondta nevetve, majd egy apró puszit nyomott a fejemre. Minden bajom elmúlt, minden szörny, démon, ember eltűnt a világból, csak ő és én maradtunk, ahogy az ajkai a bőrömhöz érnek. El tudtam volna viselni még pár másodpercig, talán örökké is, de sajnos mennie kellett, mert Nick az ajtóból sürgette őt. Rob rosszalló szemekkel nézett rám. Egészen addig bírtam visszafogni a vigyort az arcomról, míg csak én és a bátyám maradtunk a szobámban, aki kinyitotta az ablakot és rágyújtott. Nem láttam még cigizni, még csak nem is éreztem rajta a szagát, így meglepett a dolog.

- Ne játssz Arya, az a fiú nem hozzád való.

- Nem tudom miről beszélsz. -mondtam. Majd a gondolataim a szökés köré kezdtek vándorolni. Nem hogy csak nem féltem a titkos kis akciómtól, még vártam is. Azt hiszem kezdek begolyózni.

- Most egy hétig én kell vigyázzak rád, úgyhogy űlj a seggeden légyszíves. Próbálj meg nem bajba keveredni, nem beszélni idegenekkel, és még csak ki sem menni az ajtón. – parancsolt rám szigorúan, vicces volt, ahogy nagy bátyót próbál játszani.

- Melyik ajtón? -kérdeztem vissza, ő pedig rosszallóan rázta a fejét. Nem tetszett, hogy ennyire megszabják mit tegyek és mit nem.

- Ha tovább viccelődsz, akkor egyiken sem.

- Csak a fürdőszoba ajtót engedd meg kérlek. -rángattama karját.

- Légy jó kis Arya és akkor talán megengedem. -válaszolta.

- Mi számít jónak? -nevettem.

- Ha nem halsz meg és nem rabolnak el.

- Meghalni nem fogok, mert az átkozott lelkem beszippantja majd a támadóét. -nem tartotta viccesnek a válaszom.

- Megint kínozni fognak, lehet hogy tűzzel, nem félsz? -kérdezte, ezen el kellett gondolkodnom egy pillanatra. A világban rengeteg jó és rossz lény van és a legtöbbnek kelek. Hogy miért? Nem tudom. De nem is félek tőlük. Mert tudom, hogy nem ölnek meg. A mostani eset segített rájönnöm, hogy Nem megölni akarnak, hanem megszerezni, felhasználni. A barlanglakóknak is az erőm kellett, de nem tudták, hogy a lelkem átkozott.

- Képzeld azt, hogy egy aranyos panda vagy. -mondtam jó mélyen a szemébe nézve, ő pedig elröhögte magát. – Ne nevess! Szóval egy nagyon aranyos panda vagy és különleges is. Például képes vagy bármit meggyógyítani. És van egy csomó lény, aki azt akarja, hogy meggyógyítsd őket, mert szükségük van rád. Csak nagyon buták és önzők, így nem megkérnek, hanem elrabolna, megfélemlítenek, kínoznak. De te nem félsz, mert tudod, hogy szükségük van rád és meg akarnak szerezni, ezért tudod hogy túl fogod élni. Ezen kívül ha a csúnya rosszakarók bántanak, jön majd Dávid és a segítség és megmentenek.

- Viszont ha a „csúnya rosszakarók" erősebbek mint a védelmezőid?

- Jazmin egy angyal. Szerintem náluk nincs erősebb. Vagy van? -kérdeztem.

- Én nem mondok semmit. -fordult el, majd még egyszer utoljára beleszívott a cigarettájába és végre becsukta az ablakot.

- Nem szánod meg szegény kicsi tudatlan Aryát? -néztem rá bociszemekkel.

- Nem vagy kicsi, és tudatlan sem, sőt szinte már túl sokat is tudsz.

- Mond hogy ez irónia volt! -hirtelen nagyon dühös lettem. Még hogy sokat tudok.

- Ne hagyd el a lakást, itt leszek a nappaliban, a gyógyszereid a fiókban, azokat szedd, ez fontos. -mondta, majd az ajtó felé vette az irányt. Nem válaszolt. Miért is válaszolt volna? Az alap információim is Dávidtól származnak. Apropó Dávid, ideje volt kitalálni hogyan verjük át a bátyust és szökjünk meg, hogy jól bajba keveredjünk.

Már majdnem éjfél volt, amikor megérkeztem a szállodához. Kihaltnak és üresnek tűnt, amikor utoljára ott jártam, szinte pezsgett benne az élet, meg a vér is. A kapu bejárata le volt lakatolva, ezért át kellett másznom. Az ajtó szintén zárva volt. Miért is próbáltam az ajtót? Gondolhattam volna a kapu után hogy nem lesz könnyű feladat. A hátsó részhez osontam, majd betörtem az egyik ablakot. Ha volt valaki bent, az már biztos tudta, hogy közeledem. A vér a fülemben dobogott, annyira izgultam. Tudtam melyik szobát kell keresnem. George kis játékainak köszönhetően az egész szállodát ismertem. Úgy tűnt senki sincs ott, sikeresen eljutottam a szobáig. Tudtam, hogy sietnem kell, Mark csak reggel tízig alszik. Megint elnevettem magam. Eszembe jutott, hogy ha nagyon hiszek valamiben és leírom az meg fog történni, így sikerült Markot egész éjjelre kiütnöm, és azt sem vette észre amikor a szobám ajtaját csapkodtam.

Az ajtó zárva volt. Miért is lepődök meg ezen? Akkor úgy csináljuk, ahogy elkezdtük. Így hát elővettem a füzetemet és erősen hittem benne, hogy az ajtó nyitva lesz. Csak két mondatot kellett leírnom, és úgy is volt. Ekkor viszont még jobb ötletem támadt. Eddig meg volt kötve a kezem, vagy olyanok körében voltam, akik mellett biztonságban éreztem magam, de egy szót nem tudtam kihúzni belőlük, vagy megkötözve, elég szorult helyzetben, olyanok között, akik valamicskét segítettek az utamban az igazság felé, de szörnyen nagyképűek voltak, mert látták az arcomon a kíváncsiságot. A kezem sebesen írt, szinte majd kilyukasztotta a lapot, egy fél oldalt sikerült kikényszerítenem magamból, de ebben a fél oldalban bíztam eddig a leginkább. Felnéztem a lapok közül és ott volt. Ott volt George megkötözve, tehetetlenül és félelemmel telt szemekkel. Önelégült mosoly ült ki az arcomra. Hát miden ilyen egyszerű? Becsuktam magam mögött az ajtót és álltam kiélvezve hogy szerepet cseréltünk.

- Nicsak kit látnak szemeim. -mondta az ominózus mondatot. -Nekem nem halottnak kellene lennem?

- Részletkérdés, itt vagy, mert én azt akarom, és válaszolsz minden kérdésemre, mert én úgy látom jónak. Megértetted?

- El vagy telve magadtól kicsi lány, de persze válaszolni fogok, mert így akarod.

- Abban igazad van hogy el vagyok telve, de legfőképp a gyűlölettel, a gyűlölettel irántatok mocskos vámpírok. Válaszolj, mire kellett nektek a vérem? -ragadtam meg a láncait és közelebb húztam magamhoz.

- Erősebbek lettünk tőle, bár nem sokat tudtunk vele kezdeni, mert a felmentősereged az összes emberemet megölte. -köpte a szavakat, látszott rajta, hogy nem mondaná, de valami kényszerítette arra hogy kimondja az információt. Ez pedig az írott szó volt.

- Küldtetek a véremből másfele is? -rángattam meg.

- Ez természetes, az Olaszországban lévő összes bázisunkra és még Tokióba is. Ez létfontosságú volt ahhoz, hogy maradjon mintánk.

- Tudod hogy mi vagyok? -tettem fel a kérdést. Féltem, pedig legszivesebben ez lett volna az első. Rettegtem a válaszotól de mégis majd megölt a kíváncsiság.

- Nem.

- Értem.

- Azt viszont meg kell említenem hogy téged mindenki ismer. Kevesen tudják hogy mi vagy, csakis a tanács a főváros fontosabb emberei és a gárda legerősebb tíz tagja. – elvigyorodott. Ezt nem kérdeztem. Önszántából mondta. Nem tetszett ez nekem, nem bíztam benne.

- Igaz amit mondtál?

- Természetesen.

- Milyen tanács, milyen főváros és milyen gárda, válaszolj te nyomorult! -ordítottam a képébe.

- Nyugi van kislány, tudod hogy válaszolni fogok, nem tudok nem válaszolni. A főváros a különleges, természetfeletti lények városa, ott nincsenek emberek, teljesen el van rejtve. A tanács az, aki megszabja a törvényeket, ítéletet mond, ez szükséges a rend fenntartásához. Ők nem erősek, de mind nagyon bölcsek és minden lényből képviselteti magát egy. Az hogy kiirtották a olaszországi vámpírokat arra enged következtetni hogy az egyház megelégelte a ténykedéseinket. Tudtam, hogy ha túlzásba visszük, akkor a kiirtásunkat követelik majd, de nem gondoltam, hogy a tanács bele is egyezik. Az volt az utolsó csepp, hogy téged elraboltunk, nem gondoltam, hogy tényleg ennyire fontos vagy. A férfi, akit behoztunk a gárda tagja, erre az erejéből következtetek. Furcsa is volt, hogy olyan könnyen elkaptuk. Majd jött az a nő, biztos vagyok benne, hogy ő is.

- Van itt egy könyv, egy könyv a nefilimekről. Hol van?

- Menj a íróasztal mögé, van ott egy kép, emögött egy széf, a kód 854326. -suttogta sóhajtva. A falon lévő kép egy nőt ábrázolt, akinek az arca véres volt. Amikor fogoly voltam itt utáltam azt a képet, valahogy kirázott tőle a hideg. Most boldog szívvel törtem ketté a festményt. Beütöttem a kódot, majd minden véres fiolát amit a széfben találtam a földhöz vágtam. Kivettem minden papírt, minden könyvet amit ott találtam és belelöktem a hátizsákomba.

- Örültem a találkozásnak. -néztem vissza a megkötözött vámpírvezérhez, majd elővettem a füzetemet és számára mindennek vége volt.

A bátyám semmit nem vett észre az éjszakai kirándulásomból. Amikor egyedül maradtam olvasgattam a nefilimekről. Félig angyal, félig ember. Gonosz, gőgös lények. Jázmin gyakran volt gonosz és eléggé gőgös is, de volt benne jóság. A táskámba hajigált könyvek is érdekesek voltak, a vámpírok eredetéről és szokásaikról volt szó bennük. például a fene sem tudta, hogy poénból halloweenkor mind elbújnak, mert félnek az emberektől. Ez a múlt miatt van, és nem, nem alszanak koporsóban viszont nagyon kedvelik a franciaágyat? Ezt mégis ki írta? Egy huszonhét évesen vámpírrá vállt grófnő, aki az egész családját átváltoztatta és azóta is együtt élnek. Például a lánya örökké hét éves maradt. Az erejük pedig nem attól függ milyen idősek, persze ez is egy tényező, ha az áldozatok számát vesszük. Ehhez hasonló dolgokat tudtam meg az onnan hozott könyvekből, amik igazából nagyon jól jöttek, végre többet tudok. Találtam viszont egy nagy kincset is. Egy varázskönyvet. Végre meg tudom tanulni hogyan védjem meg magam. Három fejezetből állt: elemek, fény és sötétség. Varázsló lennék? Minden bizonnyal, hiszen az igék működtek, a lámpám tényleg macskává változott. Szinte faltam a sorokat, mindent meg akartam tanulni, nagyon hamar fáradtam és még ki sem hevertem a sok vérveszteséget, de tanulni akartam. Meg akartam védeni magam és úgy éreztem végre tudom mi vagyok, milyen lény.

Egy hónap telt el, mire Dávid felbukkant, Nick és társa visszamentek „ahonnan jöttek", amit persze nem kötöttek az orromra. Jazmin befoglalta a fürdőszobát és órákig ki sem jött, Rob pedig indulni készült, mivel sürgős dolga akadt, amit nem tud tovább halasztani. Ezt egy cseppet sem bántam, mivel így mindenről be tudtam számolni Dávidnak. Amint becsukódott az ajtó leült mellém a kanapéra a forrócsokijával együtt majd az én kezembe is egy bögrét nyomott.

- Itt nem tudunk beszélni. -suttogta, majd a fejével a a fürdőszoba felé intett. Felálltam, majd a szobám felé vettem az irányt.

- Megszereztem. -mondtam, mikor becsukódott mögöttem az ajtó. Sokáig gondolkodtam azon, hogy elmondjam e neki a beszélgetésemet Georgal vagy hogy varázsolni tanulok, és azt, hogy tudom varázsló vagyok, végül úgy döntöttem, hogy igen, hiszen már így is cinkostársak vagyunk, biztosan kapna, ha megtudnák, hogy engem küldött titkos akcióra, nekem pedig rengeteg kérdésem volt és szükségem volt arra, hogy megerősítse az információimat.

- Ügyes vagy, minden rendben ment ugye? Hogy játszottad ki Robot? – röhögött nagyokat és levágta magát az ágyamra.

- Eszembe jutott amikor csőbe húztalak az írástehetségemmel. Csipán leírtam és erősen hittem benne. David el kell mondanom valamit. -néztem rá idegesen, féltem hogyan fog reagálni.

- Történt valami? -komolyodott el hirtelen.

- Mondjuk úgy hogy kicsi Arya nagyon kíváncsi.

- Mit tettél?

- Akartam tudni dolgokat. Ezért azt írtam a füzetbe, hogy George jelenjen meg megkötözve és őszintén válaszoljon minden kérdésemre. Nem tudta megmondani hogy mi vagyok, viszont mesélt a vérem felhasználásáról, fővárosról, a tanácsról és a gárdáról. Ezen kívül a széfben a nefilimes könyvön kívül találtam még egy másikat is, amiben varázsigék vannak, én varázsló vagyok, igaz?

- Miért akarod ennyire tudni hogy mi vagy? -nézett rám elkeseredve.

- Mert úgy érzem, hogy addig nem lehetek teljes, hogy hiányzik valami.

- Más lány is ezt mondja, csak a szerelemmel és a fiukkal kapcsolatban, miért nem tudsz te is ilyen lenni?

- Mert engem ez foglalkoztat. Varázsló vagyok, igaz?

- Nem. Ez alapszintű mágia. Erre nagyon sokan képesek a legjobbak persze a Varázslók, és persze az ő tudásuk sokkal bővebb, de ezeket ugyanúgy én is képes vagyok megcsinálni mint te, pedig mi teljes mértékben különbözünk. -mondta, majd végrehajtotta az egyiket, tökéletesen és ezzel elszállt a reményem. Mégsem tudom mi vagyok. Pedig már annyira boldog voltam miatta.

- Szóval nem...

- Nem, nem vagy Varázsló, kérlek, csak vészhelyzetben használd ezt a képességedet, az Írás nem mindenható és veszélyes. Arra is kíváncsi vagyok, hogy hogyan idéztél meg egy halottat? Hiszen ehhez nagyon magas szintű képesség kell a mágiára.

- Legalább kizárhatom azokat a lényeket, akik nem képesek a mágiára, mint a vámpírok.

- Nézz rám! -ragadta meg a vállamat. -Ne akard tudni, hogy mi vagy, még nem készültél fel rá, még gyerek vagy, majd eljön az ideje, ne várd annyira, addig pedig itt vagyok, nem kell félned, tanítok neked dolgokat, ha meg akarod védeni magad akkor erőssé teszlek.- a szemei céltudatosak voltak és elszántak. Azok a szemek, gyönyörűek voltak, barnák, mint a csokoládé.

- Tanítani fogsz? -vigyorodtam el.

- Igen, de ez tilos, ha megtudjuk, akkor kinyírnak. -mondta, de már ő is mosolygott.

Átnéztük a töbi papírt és köyveket is. Dávidot nagyon érdekelték a nefilimek, azonnal belevetette magát az olvasásba én pedig újra átnéztem a papírokat, volt egy levél, amit egy tokiói vámpírtól kapott. Pénzösszegekről szólt, és „bebisztosításról".

- Amúgy hogy sikerült a bázis átvizsgálása? -kérdeztem. Gyanús volt nekem a helyzet.

- Minden rendben volt, sikerült az összes vért összeszednünk. -mondta fel sem nézve a könyvből.

- Gondolom amit Tokióba küldtek azt nem.

- Küldtek Tokióba?

- Igen, George mondta, szükség volt rá hogy maradjon minta, itt ez a levél, nézd kaptak érte egy csomó pénzt.

- Hiszen a Tokiói vámpírok gyűlölik a többieket, nem tartanak össze, ők külön vannak, de mégis sokkal erősebbek mint a többi csapat. Biztos vagy benne?

- Igen, nem hazudhatott nekem. -válaszoltam. Dávid felpattant és dörömbölni kezdett a fürdőszoba ajtón.

- Mi a franc baj van? -Jazmin kinyitotta az ajtót. A cuki rózsaszín pizsamája volt rajta és a száj még fogkrémes volt.

- Baj van. -mondta Dávid. Ők ezt szemkontaktussal megbeszélték, aztán Jazmin már ment is vissza öltözni. -Ne haragudj, az edzést egy kicsit el kell halasszuk, most egy időre el fogok tűnni.

- Én is menni akarok! -toporzékoltam.

- Arról szó sincs. -mondta Jazmin miközben sebesen pötyögött a telefonján, még fel sem öltözött rendesen. -Arya tűnés a szobádba, Rob azonnal hazajön.

- Had jöjjön velünk. -mondta Dávid.

- Te mégis miről beszélsz? Megbolondultál?

- Vállalom a felelősséget.

- Szó sem lehet róla Dávid, egyáltalán hogy juthatott ekkora baromság az eszedbe?

- Mert egyszer úgyis fel kell nőnie

- Szó sem lehet róla Dávid, egyáltalán hogy juthatott ekkora baromság az eszedbe?

- Mert egyszer úgyis fel kell nőnie, megvéded mindentől, aztán majd egyből a mély vízbe dobod? Kezd felnőni, jobban kéne bíznunk benne. -mutatott rám, én pedig nem tudtam miért gondolja így Dávid, de nagyon örültem neki.

- Ebben az egyben talán igazad van. -nézett félre, látszott, hogy elgondolkodik a dolgon. Majd rábólintott, velem pedig elkezdett forogni a világ.

- Ez most egy vicc, ugye? -néztem körbe, Dávid próbálta nem mosolyogni, Jázmin pedig felvont szemöldökkel nézett rám.

- Ha nem akarsz, akkor nem muszáj. -mondta, majd pakolászni kezdett a szobájában.

- Még szép hogy akarok, de csak egy gyenge próbálkozásnak szántam, nem gondoltam hogy bele egyezel.

- Dávid érvei jók voltak.- mondta, de közben rám sem nézett, valamit nagyon keresett.

- Az ég áldja meg Dávidot. -suttogtam.

- Ez egy teszt is lesz, azzal kapcsolatban, hogy mennyire vagy megbízható, nem kell semmit sem csinálnod, csak légy mindig a hátamnál és ne is tervezz külön akciókat.

- Megértettem. -bólintottam. Ó ha tudna a kiruccanásomról.

- Rendben, nyomás, szedj össze egy pár cuccot, Dávidot pedig küld be, beszélnem kell vele, arról, hogy hova megyünk és pontosan mit kell csinálnunk. -magára hagytam, majd a fejemmel intettem Dávidnak, hogy a főnökasszony várja.

- Ez hosszú lesz. -suttogta nevetve.

Összepakoltam pár létfontosságú dolgot, szétvetett a boldogság, úgy örültem, hogy végre megbíznak bennem ennyire. Robnak persze nem tetszett az ötlet, de miután mondták neki, hogy ő is jön, nem volt ellenvetése. Persze, hiszen őt sem hagyhatják egyedül. Rob erős, őt tanították régen, nagyon sok varázslatot ismer sokszor próbáltam rávenni, hogy tanítson valamit, de nem sikerült. Valamiért nem akart, és van egy olyan érzésem, hogy a tanács nem engedte neki. A tanács, sok kérdésem lett volna velük kapcsolatban, de úgy éreztem, hogy ígyis a határokat feszegetem. Vajon tudnak róla, hogy én is megyek? Tudnak egyáltalán arról, hogy megyünk? Egyáltalán be kellene számolnunk róla? Nagyon sok kérdés merült fel egyszerre a fejemben, de hát ez nem valami új, már elég megszokott.