A bátyám

A férfi neve, aki megmentett és akiben egy szó nélkül megbíztam Mark volt. Azt hiszem nagyon sokat aludhattam abban a pár napban, mégis ő egész végig mellettem maradt és fogta a kezem. Mielőtt még valaki félreértené a helyzetet, nem! Nem szerettünk hirtelen egymásba, nem kezdtük el tervezgetni az esküvőnket. Amikor felébredtem és megláttam egyből bemutatkozott és elmondta, hogy ő az eltitkolt bátyám. Leesett az állam. Mielőtt Mimi hazért volna elmondott mindent. Úgy éreztem, hogy hálás lehettem anyáéknak és Dávidnak, amiért úgy védtek az igazságtól. Kiderült, hogy akiket eddig a szüleimnek tartottam nem is azok. Csak neveltek és vigyáztak rám. Ez volt a feladatuk, mégis én tudtam, hogy gyermekükként szerettek, az ilyesmit nem lehet megjátszani. Mark is olyan mint én és bár ő sem volt hajlandó elmondani, hogy mi vagyok, mégis többet mondott, mint eddig bárki. Most úgy tűnik, mintha jól kezelném a dolgot, de igazából teljesen lesokkolt, nem volt nyakbaborulós, úgy örülök hogy megismerhetlek jelenet, csak olyan, amiben Arya megsértődik és szipog a takaró alatt. Gyerekes viselkedés. De mit tehet egy tini lány, amikor közlik vele, hogy a szüleid nem a szüleid, a testvéred nem a testvéred, én vagyok a testvéred, az apád halott, az anyád pedig évekkel ezelőtt eltűnt és téged is keresnek. Hát magába roskad és azon van, hogy nagyon sajnálja magát. Mark elfogadta a reakciómat és próbált vígasztalni, vele ellentétben Mimi amint hazért kivert az ágyból, rámparancsolt, hogy menyjek zuhanyozni és a vállaimnál fogva jól megrázott abban a reményben, hogy ez helyre fog hozni. Igazából segített is egy kicsit. Túl sok mindenen járt az agyam, azon a föld alatti népen, akik fogvatartottak, a szüleimen, és azon, hogy ha én nem vagyok olyan, mint az a nép, vagy mint az ős ellenségük, az emberek, akkor mi vagyok? Nem tudtam elképzelni. Nagy sajnálatomra annak a csodabogár szárnyas lénynek a fejéből nem sok dolgot tudtam meg, de bármelyik szempontból is gondoltam át, éreztem, hogy közelebb kerültem az igazsghoz. Rob felajánlotta nekem, hogy lakjak nála, van egy több szobás lakása amiben nagyon magányos, és szeretne megismerni. Ennek Mimi nagyon megörült, mert állítása szerint nem szereti a kollégiumot. Főképp a zuhanyzási lehetőség miatt. Az nekem sem tetszett túlzottan. Persze Rob először nagyon meglepődött Mimi eme megnyilvánulásán, de miután mosolyogva ránéztem, és nevetve magyarázni kezdtem, hogy Mimi a személyi testőröm megértette.

• Dáviddal mi van? -fordult Mimi felé.

• Sok dolgva van, ezért átvettem a helyét. -mondta Mimi morcosan.

• Ha a tanács ezt megtudja, akkor bajban lesztek.

• A tanács a saját orráig alig lát el, nem kell aggódnod.

Na igen, én az ilyen beszélgetésekből tudok meg apró dolgokat. Mint most ez a tanács dolog. Ilyenkor nem vesznek rólam tudomást az emberek és eleinte csak kapkodtam a fejem, azomban mára rájöttem, hogy ha csendben maradok, és úgy teszek, mintha egy pici csinga lennék, vagy úgy alapjában véve nem is léteznék, akkor többet tudok meg. Nah, és még mondják, hogy a láthatatlanság és a jelentéktelenség nem egy szuper erő. Hah. Igazából a környezetemben nem sokan foglalkoztak velem, a családomon kívül senki igazából. Nem szóltak hozzám, csak úgy említették a nevemet órákon, meg ilyenek. Aztán megismertem Mimit és futólag Dávidot, és rájöttem, hogy van akinek különleges vagyok és biztonságban akar tudni. Bár igaz, hogy sokat nem érek vele, mivel ezt nagyon távolról tették eddig, mégis kicsit jó érzéssel töltött el. Most pedig már itt van Rob is. Bárőt még nem ismerem annyira. De szeretném megismerni, mivel eddig egy nagyon szimpatikus embernek tűnik. Az egyetlenegy problémám vele, hogy ő sem hajlandó elmondani nekem az igazságot.

Rob lakása őrülten jól nézett ki. Nagyon tetszik a stílusa, a nappaliban a falak téglából vannak és mindent az őszi színek uralnak. Én, mint vörös hajú lány úgy be tudtam olvadni a környezetembe, mint senki más. Mondjuk ez Robnak is igen jól ment, a csokibarna kötött pulcsijával, amikor befeküdt a barna kanapéba észre sem vetted, hogy ott van. Neki barna a haja. De sokszor írtam már le azt a szót, hogy barna. De ez az igazásg, mindent ez a szín és ennek az árnyalatai uraltak a lakásban. Amúgy eddig nem sokat beszéltem, a hajamról, ami tudniillik az egyetlen dolog magamon amit szeretek. Apa mindig azt mondta, hogy mennyire kitűnök vele a tömegből. Hát ő nem tudott a különleges képességemről. De szerintem ha nem lenne, nem is érezném jól magam a bőrömben. Valahogy hozzám tartozik. Van a vörös, szinte rozsda színü haj és Arya egy kicsi dimenzióban és tökéletesen megvannak egymással. Mimi és én is külön szobát kaptunk, és szabadkezet az átrendeséséhez és a stílusának kialakításához. Persze Rob azt is hozzátette, hogy Mimi ne rendezkedjen be annyira, mert amint Dávid visszatér, ő mehet is. Mimi sokat sejtően mosolygott ezen és meg sem szólalva birtokba vette a kis otthonát. Én csak ültem az ágyon és azon gondolkodtam, hogy hogyan rendezzem be. Az előző szobám stílusára egyáltalán nem akartam, mert az nagyon gyerekes volt, sok rózsaszínnel meg macikkal. Bár így belegondolva macikat lehetne. De a rózsaszín ki van űzve. Nagyon megutáltam. Mimivel kimentünk vásárolni és beszerezni egy csomó dolgot a szobákhoz. Én például beszereztem egy babzsák fotelt, egy csomó festéket, amivel tele fogom pingálni a falat. Majd benéztünk egy könyvesboltba is, ahol mégtöbbet időztünk. Mimi a tudományok részlegn és meg a fantasy-n. Na nem azért, hogy tündérek szerelmi életéről olvassak, hanem hogy kutasak a külömböző lények között, akiket csak kitaláltak. Hátha az egyikben magamra ismerek. Ebben a témában három könyvet is kiválasztottam: Legendás lények, avagy minden, amit az emberiség kitalált, Emberek különleges képességgel és Az éjszaka lényei. Az utolsót persze csakis azért, hogy Robot és Mimit ilyestgessem azzal, hogy azt hiszem, vámpír vagyok. Este, amint a falamra festegettem tündéreket és manókat elővettem a könyvet és fellapoztam azt a fejezetet, amit már korábban kiszúrtam. Az Ősök. Ők voltak a föld alatt élő különleges ember szabásu lények, akikről az emberiség már szinte teljesen megfeledkezett. Szegények nem örvendtek annyi hírnévnek mint a vámpírok. Viszont léteztek. Én tudtam, annak az örgeségnek a szemén keresztül mindent láttam, amit túléltek. Ő volt az utolsó tag, aki még képes volt az ősi mágiára, ezért óvták annyira, ezért kellett annyi életet magába szívjon, hogy életben maradhasson és megvédhesse azt a csoportot. Bosszúra zámíthattam, a többi kolónia részéről, ezt tudtam nagyon jól és szerintem Mimi és a bátyám is. Legfőképp a szemük tetszett. Olyan igéző és különleges volt. Hogy mi volt a bűn, amit az emberek elkövettük ellenük? Hát a terület foglalás. Sokáig életk az emberek között a szemük színét varázslat segítségével normálissá téve, viszont a katólikus egyház ki akarta írtani őket, mondván, ők a pokol teremtményei. Bár a boszorkányok tényleg azok voltak, ők nem. Ők csak békét akartak, amit elvettek tőlük és a túlélők a föld alá kényszerültek. A boszorkányokról nem sokat tudtam, meg tőle, csak annyit, hogy én biztos nem vagyok az, mivel mind gonoszak, a sátán szolgái és a pokol teremtményei. A könyvet lapozgatva arra gondoltam, mi van, ha soha nem tudom meg, mi is vagyok valójában? Majd egy jót nevettem. Egy évvel ezelőtt azt hittem, hogy csak halucinálok, most meg már két népről is tudok, az egyik egy csoportját elpusztítottam, persze nem szánt szándékkal, és a védelmezőm a szomszéd szobában van. Bár Dávid lenne ott. Mostanában sokat gondoltam Dávidra. Vajon merre lehet, vajon milyen dolgai lehetnek?

Kissé aggódtam is érte, pedig még nem is ismertem annyira.

A nappaliban Mark nézte meredten a képernyőt és valami fozit nézett. Apának is nagy szokása volt ez Robbal. Lehuppantam mellé és próbáltam megérteni a szabályokat, vagy egyáltalán bármit is belőle. Nem ment, a bátyám pedig jókat röhögött az értelmetlen arckifejezéseimen. Már elfogadtam, hogy a testvérem. És azt is, hogy valahol van egy szülőanyám, akiről azt sem tudjuk, hogy él-e. Makr itt volt velem, és rájöttem, hogy rengeteg közös van bennünk, és anyáék is, akik bár biztos tudják, hogy elmondták nekem az igazságot, mégis minden nap felhívnak, hogy a hogylétem felől érdeklődjenek. Lehet, hogy nem a vér szerinti szüleim, én mégis annak tartom őket. Mert ők neveltek fel. Fel sem merült bennem, hogy esetleg ezentúl ne anyának, vagy apának szólítsam őket. Egyszerűen ők itt vannak nekem, egész életemben mellettem álltak és gondoskodtak rólam, ezért én nem fogok így viselkedni velük.Ők nem kérték tőlem, hogy ne így nevezzem őket, én pedig maradtam a régi dolgoknál és mindenki úgy tett, mintha ne történt volna semmi. Rob közben nagyokat ásított mellettem, az óára néztem, már fél egy.

• Aludnod kellene. -nézett rám.

• Soha nem fekszem le korán, ne aggódj, bírom az éjszakázást.

• Akkor lenne kedved megnézni egy filmet? – kérdete.

• Jó, de csak akkor, ha én választhatok.

• Csak ne valami nyálasat. -nyafogott.

Végül egy kalandfilmre esett a választásunk, amit mindketten szerettünk. Mimi nem volt otthon és bár nem vagyunk olyan jó kapcsolatban, azért mindig aggódtam ilyenkor. Tudom, hogy harcolni megy. Igazság, igazság. Megdörzsöltem a homlokom, túl sok a stressz mostanában. Kellene egy kis nyugis időszak.

• Miért szeretnéd ennyire tudni, hogy mik vagyunk? -kérdezte Mark.

• Mert úgy érzem, hogy ha megtudom, akkor végre rájövök arra hogy mi a célom az életben. Csak tengetem a napjaimat, semmi célja nincs, max a túlélés. Amikor a metrón megtámadtak és sikerült varázsolnom, úgy éreztem, ez az amit csinálni akarok. – megidéztem a kezemben a kis vörös fénycsóvát és elégedetten sóhajtottam egyet. Erősen és megingadhatatlanul ott volt, mintha nem lehetne megszüntetni, nekem mégis egy pillanatomban telt, hogy eltöröljem.

• Neked ez ösztönösen megy. Hidd el hugom, én elmondanám, el akarom mondani, de nem szabad, mert akkor mégnagyobb veszélyben lennél.

• Mint anya volt?

Igen, de őt nem tudtuk megvédeni, nem voltunk elég okosak, viszont most azok leszünk. – megfogta a kezemet és erősen megszorította. -Vigyázni fogunk rád, még ha te azt nem is akarod, nem hagyjuk, hogy mégegyszer veszélybe kerülj, nem fog mégegyszer előfordulni, itt leszel a biztonságban és Dávid is hamarosan hazaér. – ösztönösen megdobbant a szivem amikor kimondta a nevét. Ő ebből nem vett észre semmit, mivel nem engem nézett, ami szerencse tekintve hogy rákvörössé vállt a fejem. Mostanában sokat gondolok rá. Akkor éreztem magam a legnagyobb biztonságban, amikor ő vigyázott rám és ha kimentem az utcára nem kellett forgolódnom és figyelnem, hanem élvezhettem a sétát, mert tudtam, hogy ott van valahol és vigyáz rám.