A barlang

Egy sötét helyen ébredtem, a kezeim össze voltak kötözve és alig kaptam levegőt, egy idő után viszont kezdett hozzászokni a szemem a sötétséghez. Nem voltam egyedül, rajtam kívül még sokan feküdtek a barlangban összekötözve, én voltam az egyedüli, aki eszméleténél volt. Egy őr észrevette, hogy ébren vagyok, odasétált hozzám, majd felrángatott a földről és egy világosabb helyre vitt. Körülnézve ott találtam az öregembert, és sok más hozzá hasonló lényt is. Nem tudtam eldönteni mik ők, csak néztem őket, a hófehér bőrüket, a kifejezéstelen szemeiket. Olyan hideg volt, mintha egy jégkamrában lettünk volna, de ők lazán elvoltak rövid újju felsőben is.

• Tudod miért vagy itt? -kérdezte egyikük, egy gyerek volt, neki fekete szemei voltak.

• Nem. -mondtam bátortalanul, mintha nem is az én hangom lett volna.

• Nem tudod mivel vádolunk?

• Nem, mit tettem?

• Úgy látszik nem fog vallani. -mondta egy nő a gyereknek. -Egy kis kínzás megoldaná a nyelvét.

• Nem folyamodunk ilyesmihez, majd holnap a vallatásnál eldőlik a sorsa, majd az urunk dönt. -mondta ismét a fiatal fiú. Nem tudtam mit szóljak ehez az egészhez. Biztos voltam benne, hogy nem tettem semmit, elvégre mindig engem akartak bántani és nem én őket. – Pedig szerettem volna adni neked egy esélyt. -Nézett a szemembe. - Most pedig vigyétek vissza a többi szörnyeteghez.

Az őr ismét felemelt, eddig a földön térdepeltem. Visszalökött a sarokba majd otthagyott. Teljesen össze voltam zavarodva. A percek és órák nagyon lassan teltek, úgy tűnt, mintha a körülöttem lévők mind halottak lettek volna, de akkor miért voltak megkötözve? Meg sem mozdultak egész idő alatt. Egy idő után csakis az ételre és a vízre tudtam gondolni. Nem hoztak semmit, csak hagytak ott minket, mintha csak ki akartak volna éheztetni. Bár hamarabb halnánk bele a szomj halálba. Nem tudtam mennyi idő telt el, amikor két őr bejött és mindenkire ráöntöttek egy vedér vizet. Volt aki erre sem ébredt fel. Mindenkit egy helyre lökdöstek, nem láttam még olyat, hogy ilyen kegyetlenül bájanak valakivel. Nem kíméltek öregeket sem gyerekeket. Termeket keresztül tereltek minket, majd csak mentünk lefele a végtelennek tűnő lépcsőfokokon. Majd megérkeztünk. Egy vénséges vén öregember ült a hatalmas üregű barlangban. Hátából fekete szárny állt ki, ami úgy tűnt, mintha már lerothadt volna a csontról. Az arcára erős aranyfestékkel szimbólumokat festettek, amikor kinyitotta a szemét, az világos zöld volt. Észrevettem, hogy a barlangban szemszín szerint csoportosultak. Alul voltak a fehér, felettük az arany, utánna a fekete és legfelül pedig az Uruk, akit az előbb körbeírtam. Elé vezették az első rabot. Egy nő volt az, letérdelt elő, szemeiből patakokban folyt a könny. A csontos szárnyú vén öreg kinyitota az eddig csukva volt szemét. Mintha a nő lelkében olvasott volna. Előrenyúlt, megérintette a kezét, majd annak testtéből minden élet belé áramlott. Amikor végzett vele, nem maradt más, csak egy holttest, amiből minden életet kiszívtak, a bőr rátapadt a csontjaira. Az egyik őr félrerugta a testet ami a barlang mélyébe zuhant és nem lehetett többé látni. Ez így ment időtlen időkig. Lesokkolt állapotban vártam, hogy sorra kerüljek. Imádkoztam azért, hogy Mimi vagy Dávid értem jöjjön. De erre itt nem számíthattam. Rengetegen voltak, megszámlálhatatlanul. Eszembe jutott, amikor Dávid azt mondta, hogy a lelkem el van átkozva. Remélem akkor igazat mondott. Már csak ebben bízhattam. Már csak öten voltak előtem, már csak hárman, mindenki kiszipolyozott teste a barlang mélyébe hullott, nem volt ártatlan. De mi számít nekik ártatlannak? Mi alapján döntenek? Milyen bűnöket köettünk el? Egyáltalán hogy tudtak ezek közzé az emberek közzé venni, ha nem is ismerem őket. Emberek ezek egyáltalán? Nem találtam bennük semmi olyat, ami nem emberi volt. Teljesen átlagosak voltak. Talán ez volt a bűnük? Kinyitottam a szemem, ott áltam előtte. Vén csontos kezét felém tartotta. Nem, a keze már nem is volt olyan vén és olyan csontos, egészen visszatért belé az élet. Megragadták a kezem és felé tartották, ő megfogta, kinyitotta a szemét. Ő belelátott az elmémbe, én pedig az övébe. Amit látam az leírhatatlan, hirtelen mindent megértettem velük kapcsolatban, azt is, miért vagyok itt. Hallottam az elmémben a hangját. Azt kérdezte ki vagyok és hogy mi a bűnöm. Elmondtam, azt hogy ki vagyok és hogy a népe szerint mi a bűnöm. Ő csak nevetett. Ne legyek cinikus, mondta, inkább alázkodjak meg. Tudtam mi fog történni ezután. Használni akarja rajtam az erejét, ami miatt annyira tisztelték. Ám a dolog másképp sült el, mint ahogy arra ő számított. Nem ő szívta el az életet belőlem, hanem én belőle. Csak úgy áradt belém az erő, majd egyszerre tört ki az egész., mindenkit elpusztítva a barlangban. Egyedül maradtam. Sötét volt és egyedül ültem, meg sem mertem mozdulni. Amit tettem azt nem saját akaratomból volt. Megrészegített az erő, megöltem mindenkit és minden életenergiát magamba szívtam. Összekuporodtam és megállíthatatlanul csak sírtam. Majd egy kéz ért hozzá a vállamhoz. Nagyon megijedtem, felugrottam és kezeimet védően magam elé húztam. Nem ismertem az alakot, aki megjelent, teljesen idegen volt. Felém lépkedett majd a karjaiba vett és kivitt arról a helyről. Nem tudom miért engettem, hogy segítsen. Valahogy már a jelenléte is megnyugtatott. A francba is bíztam benne. A tüdőm vad örömbe kezdett, amikor kiértünk a szabad levegőre. Vissza sem néztem, csak felültem a motorra átkaroltam és hagytam, hogy hazavigyen. Órák múlva megérkeztünk az egyetem bentlakásához. Leszáltam a motorjáról, ő ismét az ölébe vett és felvitt a szobába. Nem nyitottam ki a szemem, csak hagytam hogy befektessen az ágyba és betakarjon. Majd azonnal elnyomott az álom.Egy sötét helyen ébredtem, a kezeim össze voltak kötözve és alig kaptam levegőt, egy idő után viszont kezdett hozzászokni a szemem a sötétséghez. Nem voltam egyedül, rajtam kívül még sokan feküdtek a barlangban összekötözve, én voltam az egyedüli, aki eszméleténél volt. Egy őr észrevette, hogy ébren vagyok, odasétált hozzám, majd felrángatott a földről és egy világosabb helyre vitt. Körülnézve ott találtam az öregembert, és sok más hozzá hasonló lényt is. Nem tudtam eldönteni mik ők, csak néztem őket, a hófehér bőrüket, a kifejezéstelen szemeiket. Olyan hideg volt, mintha egy jégkamrában lettünk volna, de ők lazán elvoltak rövid újju felsőben is. Tudod miért vagy itt? -kérdezte egyikük, egy gyerek volt, neki fekete szemei voltak.Nem. -mondtam bátortalanul, mintha nem is az én hangom lett volna.Nem tudod mivel vádolunk? Nem, mit tettem? Úgy látszik nem fog vallani. -mondta egy nő a gyereknek. -Egy kis kínzás megoldaná a nyelvét.Nem folyamodunk ilyesmihez, majd holnap a vallatásnál eldőlik a sorsa, majd az urunk dönt. -mondta ismét a fiatal fiú. Nem tudtam mit szóljak ehez az egészhez. Biztos voltam benne, hogy nem tettem semmit, elvégre mindig engem akartak bántani és nem én őket. – Pedig szerettem volna adni neked egy esélyt. -Nézett a szemembe. - Most pedig vigyétek vissza a többi szörnyeteghez.Az őr ismét felemelt, eddig a földön térdepeltem. Visszalökött a sarokba majd otthagyott. Teljesen össze voltam zavarodva. A percek és órák nagyon lassan teltek, úgy tűnt, mintha a körülöttem lévők mind halottak lettek volna, de akkor miért voltak megkötözve? Meg sem mozdultak egész idő alatt. Egy idő után csakis az ételre és a vízre tudtam gondolni. Nem hoztak semmit, csak hagytak ott minket, mintha csak ki akartak volna éheztetni. Bár hamarabb halnánk bele a szomj halálba. Nem tudtam mennyi idő telt el, amikor két őr bejött és mindenkire ráöntöttek egy vedér vizet. Volt aki erre sem ébredt fel. Mindenkit egy helyre lökdöstek, nem láttam még olyat, hogy ilyen kegyetlenül bájanak valakivel. Nem kíméltek öregeket sem gyerekeket. Termeket keresztül tereltek minket, majd csak mentünk lefele a végtelennek tűnő lépcsőfokokon. Majd megérkeztünk. Egy vénséges vén öregember ült a hatalmas üregű barlangban. Hátából fekete szárny állt ki, ami úgy tűnt, mintha már lerothadt volna a csontról. Az arcára erős aranyfestékkel szimbólumokat festettek, amikor kinyitotta a szemét, az világos zöld volt. Észrevettem, hogy a barlangban szemszín szerint csoportosultak. Alul voltak a fehér, felettük az arany, utánna a fekete és legfelül pedig az Uruk, akit az előbb körbeírtam. Elé vezették az első rabot. Egy nő volt az, letérdelt elő, szemeiből patakokban folyt a könny. A csontos szárnyú vén öreg kinyitota az eddig csukva volt szemét. Mintha a nő lelkében olvasott volna. Előrenyúlt, megérintette a kezét, majd annak testtéből minden élet belé áramlott. Amikor végzett vele, nem maradt más, csak egy holttest, amiből minden életet kiszívtak, a bőr rátapadt a csontjaira. Az egyik őr félrerugta a testet ami a barlang mélyébe zuhant és nem lehetett többé látni. Ez így ment időtlen időkig. Lesokkolt állapotban vártam, hogy sorra kerüljek. Imádkoztam azért, hogy Mimi vagy Dávid értem jöjjön. De erre itt nem számíthattam. Rengetegen voltak, megszámlálhatatlanul. Eszembe jutott, amikor Dávid azt mondta, hogy a lelkem el van átkozva. Remélem akkor igazat mondott. Már csak ebben bízhattam. Már csak öten voltak előtem, már csak hárman, mindenki kiszipolyozott teste a barlang mélyébe hullott, nem volt ártatlan. De mi számít nekik ártatlannak? Mi alapján döntenek? Milyen bűnöket köettünk el? Egyáltalán hogy tudtak ezek közzé az emberek közzé venni, ha nem is ismerem őket. Emberek ezek egyáltalán? Nem találtam bennük semmi olyat, ami nem emberi volt. Teljesen átlagosak voltak. Talán ez volt a bűnük? Kinyitottam a szemem, ott áltam előtte. Vén csontos kezét felém tartotta. Nem, a keze már nem is volt olyan vén és olyan csontos, egészen visszatért belé az élet. Megragadták a kezem és felé tartották, ő megfogta, kinyitotta a szemét. Ő belelátott az elmémbe, én pedig az övébe. Amit látam az leírhatatlan, hirtelen mindent megértettem velük kapcsolatban, azt is, miért vagyok itt. Hallottam az elmémben a hangját. Azt kérdezte ki vagyok és hogy mi a bűnöm. Elmondtam, azt hogy ki vagyok és hogy a népe szerint mi a bűnöm. Ő csak nevetett. Ne legyek cinikus, mondta, inkább alázkodjak meg. Tudtam mi fog történni ezután. Használni akarja rajtam az erejét, ami miatt annyira tisztelték. Ám a dolog másképp sült el, mint ahogy arra ő számított. Nem ő szívta el az életet belőlem, hanem én belőle. Csak úgy áradt belém az erő, majd egyszerre tört ki az egész., mindenkit elpusztítva a barlangban. Egyedül maradtam. Sötét volt és egyedül ültem, meg sem mertem mozdulni. Amit tettem azt nem saját akaratomból volt. Megrészegített az erő, megöltem mindenkit és minden életenergiát magamba szívtam. Összekuporodtam és megállíthatatlanul csak sírtam. Majd egy kéz ért hozzá a vállamhoz. Nagyon megijedtem, felugrottam és kezeimet védően magam elé húztam. Nem ismertem az alakot, aki megjelent, teljesen idegen volt. Felém lépkedett majd a karjaiba vett és kivitt arról a helyről. Nem tudom miért engettem, hogy segítsen. Valahogy már a jelenléte is megnyugtatott. A francba is bíztam benne. A tüdőm vad örömbe kezdett, amikor kiértünk a szabad levegőre. Vissza sem néztem, csak felültem a motorra átkaroltam és hagytam, hogy hazavigyen. Órák múlva megérkeztünk az egyetem bentlakásához. Leszáltam a motorjáról, ő ismét az ölébe vett és felvitt a szobába. Nem nyitottam ki a szemem, csak hagytam hogy befektessen az ágyba és betakarjon. Majd azonnal elnyomott az álom.